Köre Kikötő - Kisköre városi kikötője és a nyaralóhajók báziskikötője / Biciklistippek

Tiszafüred - Tiszaörvény

A Tiszafüred - Tiszaörvény szakasz hossza: 3,2 km

Tiszaörvény közvetlenül a Tisza-tó partján fekszik. Az ezer fős kis település igazi gyöngyszeme a térségnek, a rengeteg kikapcsolódási lehetőség mellett több vízitúra is indul innen. Itt található a Horthy-csatorna, a tiszaörvényi szivattyúház, amely több mint 80 éves, izgalmas történetét pedig a helyszínen ismerheted meg, a nap folyamán ugyanis bármikor látogatható.

Tiszafüred és Tiszaörvény között a gátról csodás kilátás tárul elénk, innen az egész morotva belátható. Aki egy hosszabb biciklitúra vagy evezés után szeretne megpihenni, annak a gáton található Stég bárt javasoljuk, ahol a hagyományos és az újhullámos gasztronómia legfinomabb fogásait kóstolhatjuk meg, ráadásul sup-ot is bérelhetünk itt. Az igazi ínyenc halfogások rajongóinak szinte kötelező zarándokhely a Hellóhal büfé, ahol finom húsú halból készült főételeket, előételeket és leveseket lehet megkóstolni. A klasszikus konyhaművészet kedvelőinek ajánljuk a Hableány Hotelt, ahol a kitűnő étteremi lehetőségek mellett kényelmes körülmények között szállhatunk meg. Két kikötő is található itt, az egyik a Kormorán kikötő, ahol lehetőség van kenu-és kajak valamit úszókunyhó- és úszóház bérlésére is, a másik pedig a Szabics kikötő, amely a Tisza-tó legnagyobb kikötője. Az aktív pihenés és a gasztronómiai izgalmak mellett a Tisza-tó természetes ökoszisztémáját is megismerhetjük itt, erre szolgál a varázslatos Tiszavirág tanösvény, amely a Szabics kikötővel szemben található. Innen egy rövidebb sétát követően juthatunk el a Göbe-tó mesébe illő partjára. Tiszörvényre érdemes rászánni fél vagy akár egy napot is, hiszen a család apraja-nagyja megtalálja itt a számára legkedvesebb elfoglaltságokat.

Gasztronómiai kalandozások Tiszafüreden és Tiszaörvényen:

Tiszafüred weboldala: http://tiszafured.hu/

Tiszafüred Facebook oldala: https://www.facebook.com/polgarmesterihivatal.tiszafured/

Tiszaörvény Facebook oldala: https://www.facebook.com/Tiszaorveny